Ki van még itt

Oldalainkat 9 vendég és 0 tag böngészi

Társoldalak

SZÉCSÉNY
 

Forgách kastély

Szécsény leglátványosabb épülete a Forgách kastély, melyet a Forgách-család 1753-63 tájékán építtetett. A magyar vidéki barokk építészet értékes emléke. Kiemelt műemlék, parkja természetvédelmi terület. A kastély 2005-ös felújítása óta kiállításokkal várja a látogatókat és itt van a Kubinyi Ferenc Múzeum. A várkert kavicsos ösvényekkel, gondozott parkkal, a kis tó és a nagy tó vízelvezető árkaival és gyönyörű fahídjaival kínál kellemes kikapcsolódást.
 

Nyitvatartás:

kedd-szombat: 10-16 óra
vasárnap-hétfő: szünnap 

 

Szécsény vára

A kastély közvetlen szomszédságában állnak Szécsény várának egykori falai. A várból csak néhány falmaradvány, a kilátónak használt észak-nyugati sarokbástya és a kör alakú, 10m átmérőjű észak-keleti sarokbástya áll, melyben a Bástyamúzeum található.
 

                                  


Ferences Templom és Kolostor

Gondozott parkban, az egykori várkerület északnyugati végén áll az 1332-es pápai engedély alapján épített nagyméretű műemlék templom. Legértékesebb része a sekrestye, amelynek szép csillagboltozatát egyetlen nyolcszögű figurális fejezetű pillér tartja. A jelenlegi barokk hajót 1696-ban építették hozzá. A kolostor 1694-1734 között épült boltozatos kerengővel és zárt díszudvarral. A templomból juthatunk fel a kolostor gótikus boltozatú emeleti szobájába, ahol Rákóczi fejedelem megszállt. 1989-ben a ferencesek újra birtokukba vették az épületet.
 

                

A templom csak fedett vállal, térd alatt érő öltözetben látogatható!

Nyitva tartás:  

kedd-szombat 10-16 óráig
vasárnap-hétfő: szünnap 

 

Tűztorony

Szécséy főutcáján áll a tűztorony, melyet a pestis járvány elmúltának emlékére épült fa harangláb helyére építettek. 1893-ban kétemeletes toronnyá alakították a Tűzőrség számára. 1929-ben egy harmadik emelet ráépítésére került sor, ekkor kapta jelenlegi bádogfedelű sisakját is. Az egész építmény, valószínűleg a talaj egy agyagrétegének megcsúszása miatt, szemmel láthatóan ferde, észak felé dőlt. Ez a mozgás a mai napig érzékelhető, évente néhány milliméter. 2004-ben a Tűztorony története és tűzoltó-kiállítás nyílt meg az épületben.


Nyitvatartás:

Hétfő-szombat: 9-17 óra
Vasárnap: zárva